Kérdésed van, írj nekünk info@greyhilltactical.hu

Rólunk

Sziasztok! Makrai Ferenc, és Pető Zsolt vagyunk, azaz a Greyhill tactical.

Az ötlet 2020 elején született, bár mindketten “szakmabeliek” voltunk már évek óta, így a történet ennél régebbre nyúlik vissza. Korábbi munkáinkkal Croc kydex, és Konok Knives néven találkozhatott a nagyérdemű. Ahogy telt az idő, a tokozáshoz szükséges találkozások egyre gyakrabban ötletelésekké változtak, majd Feri egyszer csak előállt egy kés tervével. Néhány pontosítás, és átrajzolás után, el is készítettük az első közös késünket, majd megállapítottuk, hogy egész jó lett, és ami ennél sokkal fontosabb, piszok jól éreztük magunkat közben.

Egészen más élmény volt nem egyedül tölteni a hétvégéket a műhelyben, hasonló volt a habitusunk, a humorunk, a zenei ízlésünk, a munkához való hozzáállásunk, egyszóval remekül kijöttünk. Idővel arra is ráébredtünk, hogy a késekre is pozitív hatással van az, hogy közösen, közös műhelyben dolgozunk rajtuk. Megszűnt a korábbi évek felosztása, hogy Feri tokozik, én pedig kést készítek, aminek az lett az eredménye, hogy miután megtanultuk, górcső alá is vettük egymás tudását. Minden technológiai folyamatban benne volt valaki, aki már csinálta, és valaki, aki friss szemmel néz rá. Előkerültek olyan kérdések, hogy: ezt miért így? Nem lehetne másképp? Figyelj kipróbálhatok valamit? És a dolog működött. Azt gondolom a legjobb dolog amit a közös munkánk hozott a barátságunk után, az az, hogy katalizálni tudjuk egymás ötleteit, és lelkesedését, így folyamatosan fejlődik a Greyhill Tactical is.
A jövőre nézve szeretnénk valami olyat létrehozni, amire nem csak mi érezhetjük büszkének magunkat. A jelenlegi rendeléses rendszert megőrizve, raktárkészletet tartani, és minél több emberrel megismertetni a munkásságunkat itthon is, és külföldön is. Itt szeretném megköszönni minden jelenlegi, és jövőbeli vevőnknek, mindenkinek aki átugrik a műhelybe beszélgeti, vagy akár csak dob egy like-ot az egyik fotónkra, a közreműködést abban, hogy lehetőségünk is nyílik ezt elérni.